Incze János (1909–1999) erdélyi magyar grafikus és festő.  Előbb Zilahon tanított, majd Désen telepedett le, nyári szüneteit a nagybányai Szabad Festőiskolában töltötte Ziffer Sándor mellett. 1938-ban két albumban jelentkezett linóleummetszeteivel, 1941-ben részt vett a Barabás Miklós Céh fiataljainak kolozsvári tárlatán, s ettől fogva az ország minden részében szerepelt önálló vagy kollektív kiállításokon.
Alakos tájfestészete – elsősorban Dés megjelenítésével – megszerezte számára az "erdélyi Brueghel" elnevezést, életrajzírója, Jánosházy György a modern festészet nagyjai közül inkább Chagallhoz hasonlítja, Jagamas Jánosról és Varró Dezsőről készített portrét.

"Idvezlégy kegyelmes Szent László kerály! Magyarországnak édes oltalma, Szent kerályok közt drágalátus gyöngy, Csillagok közt fényességes ..."
- Gerics József: Judicium Dei a magyar állam XI. századi külkapcsolataiban
- Wehli Tünde: II. Komnénosz János és Piroska - Eiréné ábrázolása a konstantinápolyi Hagia Sophia székesegyház mozaikképén
- Marosi Ernő: Magyarországi művészet Szent László korában

Rubljov nem magányos, elődök és követők nélküli csillaga az orosz festészetnek....
Kibontakozik előttünk a XIV. század végének, a XV. század első felének szerzetesi és udvari élete, s egyszeriben értelmet nyernek Rubljov művei.
Megértjük, miért kellett a XV-XVI. század fordulóján élt Dioniszijnak ragaszkodnia a rubljovi típusokhoz, s mégis hogyan teremtett lehetőséget azok továbbfejlesztésére.
Megismerkedünk annak a Szimon Usakovnak a művészetével, akit ... a XVIII. században kibontakozó nemzeti festészet előfutárának tekinthetünk.