Prostituáltak és áhítatos lelkek, gyilkosok és önfeláldozóan tiszta emberek, Istennel perlekedő szektások, szélhámosok és vándor boldogság-keresők regénye lenne ez a könyv? Igen, ez is. Bálint Tibor csodálatos érzékenységgel, költői hitelességgel követi nyomon a harmincas évek végétől az ötvenes évek elejéig az erdélyi külvárosok világát, furcsa, kalandos életű, pénzsóvárgó és szerelemsóvárgó, boldogságra vágyó és züllött, reménytelen és mindig újra reménykedő figuráit, a Zokogó majomhoz címzett kocsma világát, a tündöklést szüntelen bukásban; és mégsem az ezüst-gyártó péksegéd, a jelszó-mázolóvá átvedlett pincér és szélhámos, a két-feleségű cipész, a gyermekgyilkos cigánylány, a bibliás órásmester, a káderessé felkapaszkodott lumpenproli a regény igazi hősei. A regény igazi hőse a tisztaságra, igazságra és szabadságra vágyó emberi lélek.
Fordulatos, izgalmas, sokszínű és egyben költői mű a Bálint Tibor új regénye.

"Csermely János elcsapott városi fogalmazó, egy bolhaszínfelöltős, pápaszemes fiatalember, kezében jókora nagyságú szilvászacskóval, ott állott a kesztyűkészítő emeletes háza előtt és a fatornácon sikálgató vastaglábú hajadont nézte, aki négykézláb állva, valami keserves népdalt énekelt. A fogalmazó mohón eszegette a szilváit, csendes röhögéssel hallgatta a népies éneket, amelynek hamisságát a főtér kitűnő akusztikai viszonyai mintegy megkétszerezték. A város bóbiskolva emésztett a langyos őszi napsütésben. A dóm tornyában a kontrabasszus harang történelmi méltósággal hármat kongatott. A puha dörrenések lobogva úsztak át a tetők felett, ki a szabad rétekre, ahol a szeptembervégi délután bágyadt derűjében bogáncsok között elkésett lepkék csíntalankodtak. A mészárossor felől egy elzavart komondor lassú ügetéssel kanyarodott ki a főtérre, beleszagolt az egyik gesztenyefa törzsébe, aztán a Fűszer-udvar című szatócsbolt grizeszsákjába és lomha unalommal talpalt el a patak irányába. "