Előszó
Amikor, mint katona, művészetünk örökérvényűségébe vetett hittel magyar csataképekkel foglalkozom, voltaképpen önkéntelenül is a magyar sorsról írok. Az ember sohasem tud saját életvilágától elvonatkozni; a magyar sors kemény harcok, a magyar mult csataképek sorozata. Történelmünket a leghűségesebben, megrázó erővel és fölényes méltósággal ezek varázsolják az utókor elé. Igaz, hogy a népek történetét jórészt nem képekből ismerjük. A történelem főforrása a feljegyzések és az okiratok, a fennmaradt hagyományok és az elbeszélések, azután az ásatások és egyéb kutatások segítségével talált s csak kisebb részben a festett, rajzolt, kőbe faragott vagy más technikai úton létrejött műalkotások. Vannak népek, - mint ahogyan egyének is vannak - akik írásban és szóban a rájuk vonatkozó eseményeket gyakran a valóságnál kedvezőbb színben tudják beállítani. Már e tény egymagában hátráltathatja a történelmi igazság kialakulását, hogy némely nép és némely ember sokat ír és sokat beszél önmagáról, a másik keveset. A zárkózottság a maga helyén sokszor előkelő és célszerű tulajdonság; de ne felejtsük el, hogy korunk egyik mozgató ereje a hírverés, a propaganda, emberek és árucikkek, népek és irányzatok dicsőítése, igazságok tagadása és hamisságok elhitetése.

Tartalomból:

Bevezetés - Módszertani kérdések
A vezérek és az Árpádházi királyok kora - A harc a románkori művészetben
Az Anjouk és Zsigmond
A gótika kora
A miniatúra-festészet és a Szent László-legenda
Nagy Lajos csatája
A bécsi Szt. István-dóm kődomborműve
A gyulafehérvári síremlékek
(....)