Előszó
A magyar középkor titkai között alighanem Béla király jegyzője és ennek műve az, amely immár kétszáz esztendeje legtöbbet foglalkoztatta a tudósokat meg a nagyközönséget egyaránt. Valóban olyan tárgy ez, amelyről sokat tudunk ahhoz, hogy találgatni lehessen, de egyelőre még nem egy tekintetben igen keveset, hogy megnyugtató biztonsággal dönthetnők el a vele kapcsolatban felvetődő kérdéseket. Mindjárt az első betűje, illetőleg a kezdő szavai végeérhetetlen, heves viták kereszttüzét vonták magukra. T. i. a szöveg élén álló P dictus magister kifejezésben a P betűt egyesek úgy magyarázták, hogy vele a leíró a középkori latin helyesírásban szokásos módon a latin prae = ,elől' igekötőt rövidítette. Mások pedig valami személynévnek a kezdőbetűjét vagyis rövidítő jelét látták a P-ben. A kifejezésnek ilyen vagy amolyan értelmezése főképen azért fontos, mivel elsősorban rajta fordul meg, vajjon egyszersmindenkorra Névtelen vagy Anonymus marad-e a szerző, vagy pedig sikerül-e a kilétét felderíteni és így a szerző ismeretlenségével együtt járó homályt a mű felől is számos ponton eloszlatni. A praedictus magister = ,elől mondott' vagy ,fentnevezett mester' magyarázat hívei azt gondolták, hogy mivel a szöveg az első levélnek nem az előlapján, hanem a visszáján kezdődik, a szerző nevét a cím utólagos feljegyzése végett üresen hagyott előlap tüntette volna fel.