Korabeli fekete félvászon-kötésben. 

Tartalom

A legnagyobb magyar:

I. Milyen volt Magyarország a mult század elején?
II. Széchenyi István ifjúsága
III. Az első lépés
IV. A magyar nyelvért
V. A nemzet napszámosa
VI. A vihar előjelei
VII. A nemzet prófétája
VIII. Tizenkét esztendő dióhéjban

Távol a hazától
A haza bölcse
Véres napok
Bem hadsegédje

"Lakik Leningrádban egy kisfiú. Borja a neve. Bemutatom nektek, ismerjétek meg, milyen gyerek: alacsony, zömök fiú, a haja szőke, hátul rövidre vágták, elől dús fürtbe fésülték. Szeme szürke és igen éles: azonnal észreveszi, hogy ki - hol csintalankodik. Borja orrocskája hegyes és felfelé néz. Anyuka mindig azt mondja neki:
- Az orrodról látom, Borja, hogy már megint rossz fát tettél a tűzre.
Borja már azt is megpróbálta, hogy este, amikor az előszobába szaladt munkából érkező anyukája elé, kezével eltakarta az orrát. De ez sem segített. Egyik karjával átölelte anyukáját, a másik kezével az orrát takargatta, anyuka mégis mindent kitalált. Gyengéden rápacskolt Borja kezére, megnézte az orra hegyét és azonnal kijelentette:
- No, mondd csak meg gyorsan kisfiam, mit követtél el?"

Részlet:

Csak úgy tódult a nép Bercy felé, a vásárra. Az egész országban nagy híre volt ennek a vásárnak, bár mindig a nyár derekára esett, mikor a forró nap csak úgy égette, tikkasztotta a szegény földet. Százával torlódtak a kocsik az alacsony vámház előtt, mely az országút mentén útját állotta mindazoknak, akiknek kocsijában valami rejtegetni való akadt.
Vén, kiszolgált katonából lett vámhivatalnok és négy finánc éjjel-nappal ott őrizték az országútat Bercy határán és minden közeledő kocsit megállítottak útjában. Keresztül motozták még a lovaknak szánt kis szénát is és ha akadt valami elvámolni való, annak bizony jól megszabták az árát.
A hosszú szekérsor végén valami nevetségesen szánalmas sátorkocsi-féle állott. A kocsi két oldala ugyanis ócska, foltos vászonnal volt bevonva e fölött óriási tető emelkedett színes papírból és rongyokból össze-vissza ragasztva. A kocsit fáradt, sovány csacsi vonszolta idáig. Aki látta, bizony elcsodálkozott azon, hogy az a gyönge állat ki nem adta a páráját azon a hosszú úton, amelyen idáig kellett botorkálni ebben a tikkasztó melegben.