„Tulajdonképpen ​​Nellinek hivták, Tolnay Nellikének, de mindenki csak Vidorkának nevezte. Mert mindig jókedvű volt, mindig vidám, mindig mosolygott az arca, a szeme; nem látta még sirni senki. Apja nevezte el Vidorkának. – Kis napsugaram, – szokta mondogatni neki,- csak mindig vidáman! Ugy segit meg az Isten! Ő is mindig jókedvű volt. Ha nehéz gond nyomta is a vállát, azt nem vette észre rajta otthon senki. Mikor hazajött, s belépett a szobába, már mosolygott és ha valami kellemetlenség, bosszúság érte, igyekezett egy-egy tréfával elütni. Szigoru, határozott, szilárd és egyenes jellemü ember volt Tolnay Károly, de áldott jókedélyü s szerette magának is, másoknak is derültté, kellemessé tenni az életet. – Ugyan, ugyan, – tréfálkozott a feleségével, mikor az szomoruan és csüggedten nézett maga elé, – hát használ-e az valamit, ha te buslakodol? Ha nagy is a szárazság, könnyeiddel nem öntözöd meg a vetést, édes fiam, csak az én szivemet szomoritod. Csak vidáman előre, majd megsegit a jó Isten! Ha rossz volt az idén a termés, annál jobb lesz majd jövőre… És megcsókolta feleségét, a jó Emma asszonyt, s addig vigasztalta és tréfálkozott vele, mig Emma asszony mosolyogni kezdett és reménység szállt a szivébe, hogy csakugyan nemsokára jobbra fordul majd a sorsunk.”

Előszó a magyar kiadáshoz:
TESTVÉRNEMZETEM FIAI!
Fiatal fiu voltam még, mikor egy magyar embertől szépséges piros-fehér-zöld kokárdát kaptam. Nagyon becses ajándék volt ez nekem, mert akkor nálunk még tilos volt a cserkészmunka, sőt az oroszok azt sem engedték, hogy zászlórudainkon a mi kék-fehér lobogónk lebegjen. Az a kis szalag üdvözletet hozott nekem a puszták távoli országából és üzenetet egy szabad népről, amely a mi testvérnemzetünk. Mikor ránk felvirradt a szabadság napja és keresztes zászlónk ismét büszkén lobog, cserkészetünk virágzik, akkor Rátok következtek súlyos szenvedések. Bizony könnyek vegyültek emiatt a mi örömünkbe is. Köszöntelek Titeket innen a távolból és boldog vagyok, hogy nem lankad hazátok jövőjébe vetett hitetek és boldog vagyok, mert Veletek együtt én is hiszek Magyarország feltámadásában. Ez az igénytelen kis könyv abban az időben született meg a kék vizü finn tavak mellett egy fehér házikóban, mikor a gyászhírt kaptam Debreczeni Ferenc cserkészvezető barátom haláláról. A hir nagyon megrendített s ebben a kedélyállapotban irtam meg a kisfiú halálküzdelmét. Bizony az élet komoly, de fönséges is, mig ifjúságunkat a cserkészetben élhetjük Istennek, hazánknak és szeretteinknek. Kedves Olvasóm, hiszen Te is cserkész vagy, - itt a balkezem, - fogjunk kezet, - Isten áldása kisérjen egész életedben!

Vajda László (Bp., 1909. febr. 21. – Szeged, 1968. febr. 21.): irodalomtörténész. A bp.-i egy.-en szerzett magyar–latin szakos tanári oklevelet 1932-ben. 1934. márc.-tól tanár Kisvárdán. 1946-tól a debreceni egy.-i gyakorlógimnázium tanára, 1949-től haláláig a szegedi Pedagógiai Főisk. magyar irodalmi tanszékének tanszékvezető tanára volt. Közben 1955. okt.-től egy évig a Szegedi Egy. Könyvtárában működött docensi címmel a folyóiratosztályon. Kiváló irodalomszervező, 1945 után ő indította meg az első vidéki folyóiratot, a debreceni Holnapot. 1931-től számos irodalomtörténeti és irodalompedagógiai tanulmányt publikált. Sokat foglalkozott Móra Ferenccel, cikkeket írt róla, 13 kötetben sajtó alá rendezte összegyűjtött műveit (Bp., 1958–67) és bibliográfiát állított össze működéséről.

 Tartalom
Holnap 3
Balogh László: Bűvöletben (versek) 7
Mikó Zoltán: Ütőn (versek) 11
Varga Imre: Megtérés (versek) 17
Kiss Kálmán: Rilke és Goethe (műfordítások) 25
Asztalos Sándor: A gyermek (elbeszélés) 31
Vajda László: Szövegelemzés 49
Vajda László: Vajthó László 65
Varga Imre: Móricz Zsigmond ébresztése, Magyarok, Újhold, Fórum 69
Csenki Imre: A magyar zenei jövő 77
Varga Imre: Parasztságunk és a művelődés 87 

Felvágatlan példány.

A kezdet: "Moszkva Anyácska" (1866-1896)  - A metamorfózis: Kandinszkij Münchenben  - Az absztrakt áttörés: "Der Blaue Reiter" (1911-1914)
Orosz intermezzo (1914-1921)  - Kandinszkij a Bauhausban  - Biomorfikus absztrakció: Kandinszkij Párizsban  - Képelemzés: Vörös folt II

Az emberek túlnyomó többsége elég rátermettséget hozott magával az életbe ahhoz, hogy boldog lehessen. Csakis felfogásától, életmódjától, nevelésétől és főleg önnevelésétől függ, hogy örökölt készségeit boldogsága kikovácsolására használja-e föl, vagy pedig tudatlanul, könnyelműen a boldogtalanság útvesztőjébe téved. Joggal mondhatjuk: magára vessen az, aki boldogtalan. Az igazi boldogság lényegében nem egyéb, mint az egyén harmóniája önmagával, szűkebb környezetével és a világegyetemmel. Ennek a harmóniának az eléréséhez három dolog kell: Alkalmazkodás, szeretet, önfegyelem. Az élet minőségét nem az adja, milyen lapot osztott le nekünk a sors, hanem az, hogy miként tudjuk megjátszani a "rossz kártyákat". E könyvben az olvasó megismerkedhet a testi és lelki egészség kialakításának lehetőségeivel, de mindenek előtt a boldogság és boldogulás alapvető tényezőivel. Olvasóim kérésére leírom egy éves étrendemet, azzal az ajánlással, hogy aki ezt követi, méltán számíthat jó egészségre és magas szintű szellemi és fizikai kondícióra.