Előszó
Amikor, mint katona, művészetünk örökérvényűségébe vetett hittel magyar csataképekkel foglalkozom, voltaképpen önkéntelenül is a magyar sorsról írok. Az ember sohasem tud saját életvilágától elvonatkozni; a magyar sors kemény harcok, a magyar mult csataképek sorozata. Történelmünket a leghűségesebben, megrázó erővel és fölényes méltósággal ezek varázsolják az utókor elé. Igaz, hogy a népek történetét jórészt nem képekből ismerjük. A történelem főforrása a feljegyzések és az okiratok, a fennmaradt hagyományok és az elbeszélések, azután az ásatások és egyéb kutatások segítségével talált s csak kisebb részben a festett, rajzolt, kőbe faragott vagy más technikai úton létrejött műalkotások. Vannak népek, - mint ahogyan egyének is vannak - akik írásban és szóban a rájuk vonatkozó eseményeket gyakran a valóságnál kedvezőbb színben tudják beállítani. Már e tény egymagában hátráltathatja a történelmi igazság kialakulását, hogy némely nép és némely ember sokat ír és sokat beszél önmagáról, a másik keveset. A zárkózottság a maga helyén sokszor előkelő és célszerű tulajdonság; de ne felejtsük el, hogy korunk egyik mozgató ereje a hírverés, a propaganda, emberek és árucikkek, népek és irányzatok dicsőítése, igazságok tagadása és hamisságok elhitetése.

Tartalomból:

Bevezetés - Módszertani kérdések
A vezérek és az Árpádházi királyok kora - A harc a románkori művészetben
Az Anjouk és Zsigmond
A gótika kora
A miniatúra-festészet és a Szent László-legenda
Nagy Lajos csatája
A bécsi Szt. István-dóm kődomborműve
A gyulafehérvári síremlékek
(....)

"Nincs még egy magyar művész a múltban, akinek működése, alkotása oly sok támadást, de ugyanakkor annyi lelkesedést váltott volna ki a kortársak körében, mint Zichy Mihályé. A hányatott, küzdelmekkel teli életű művésszel mostohán bánt kora magyar társadalma, de mostohán bánt vele az utókor is. Ellentmondásokkal telített volt az élete, éppúgy mint alkotása. Oroszországban, második hazájában, három cárnak volt az udvari festője. Ugyanekkor a magyar szabadságharc szellemében alkotott,  [...] művészete a széles közvélemény előtt kivívta a megbecsülést. A maga korában nevét mindenkor Munkácsy Mihály nevével emlegették együtt. Még életében megjelent a pályafutását és műveit ismertető díszalbum.."

Incze János (1909–1999) erdélyi magyar grafikus és festő.  Előbb Zilahon tanított, majd Désen telepedett le, nyári szüneteit a nagybányai Szabad Festőiskolában töltötte Ziffer Sándor mellett. 1938-ban két albumban jelentkezett linóleummetszeteivel, 1941-ben részt vett a Barabás Miklós Céh fiataljainak kolozsvári tárlatán, s ettől fogva az ország minden részében szerepelt önálló vagy kollektív kiállításokon.
Alakos tájfestészete – elsősorban Dés megjelenítésével – megszerezte számára az "erdélyi Brueghel" elnevezést, életrajzírója, Jánosházy György a modern festészet nagyjai közül inkább Chagallhoz hasonlítja, Jagamas Jánosról és Varró Dezsőről készített portrét.

Gazdagon f-f rajzokkal, képekkel illusztrálva. 2. kiadás

Nagy István korszerűsége abban áll, hogy a festészet egyik lehetséges közép-kelet-európai modelljét teremtette meg. Komor, sötét, de nem pesszimista, inkább tragikusan nagyszerű festészet az övé. Megközelítése mégsem egyszerű. Voltak, akik csak stúdiumoknak vélték munkáit, mert hogy lassan érlelt, hosszan fejlesztett képet nem festett. Kevesen vették észre: művészetének újszerűsége már abban is megnyilatkozott, hogy valóságos képzőművészeti szociográfia elkészítésére vállalkozott. Képeinek ábrázolástechnikán túli tartalma hatékony ösztönzője volt és marad XX. századi művészetünknek. Mindazok, akik az erdélyi tájat s a tőle életformában el nem szakadt embert vitték vászonra vagy faragták szoborba, valahol Nagy Istvánnak is örökösei.

Az iskola diákjai, többek közt Kopasz Márta, Belányi Rudolf, Fery Antal, Köpeczi Bócz István, Koppány György, Fassel Ferenc munkáinak képeivel.
A kiadvány jobb felső sarka enyhén sérült.

Új gerinccel, javított védőborítóval.