Szalézi Szent Ferenc püspök a Tridenti Zsinat utáni katolikus megújulás egyik legnagyobb hatású alakja. Fő műve, az 1608-ban írt Filótea négyszáz év múltán is a legolvasottabb egyházi művek egyike. Nyelvezetét a barokk kor gazdag képi világa jellemzi, de a bibliai vonatkozások és parabolák mellett a korábbi századok klasszikus vonásai is felfedezhetők benne. Előtte jár korának abban, ahogyan a lélek titkait felfedi, s kortársai életvitelét, önáltatásait leleplezi. Szól a gazdagságról, az akkoriban eluralkodó tánc- és szerencsejáték szenvedélyről, az imádságról, az erényekről, a helyes beszédről és az öltözködésről, s mindezt úgy, hogy bár határozott véleményt fogalmaz meg, mégis szelíd pásztorként vezeti olvasóit a „jámborság útján”.
A szent püspök maga így vall egy levelében a mű keletkezéséről: „E munka nem készült előre kieszelt terv szerint. Egyszerű emlékeztető csupán, amelyet egy szép lélek számára összeállítottam, aki a vezetésem alatt áll.” Ám a Filótea ennél jóval nagyobb utat futott be a századok folyamán. Sokak lelki vezércsillaga lett, s ma is bátran adhatjuk azok kezébe, akik – IX. Pius pápát idézve – a keresztény tökéletesség biztos és mindenkinek járható útját keresik, de azoknak is, akik a barokk francia nyelvű irodalom egyik klasszikusát látják benne.