Nagy István korszerűsége abban áll, hogy a festészet egyik lehetséges közép-kelet-európai modelljét teremtette meg. Komor, sötét, de nem pesszimista, inkább tragikusan nagyszerű festészet az övé. Megközelítése mégsem egyszerű. Voltak, akik csak stúdiumoknak vélték munkáit, mert hogy lassan érlelt, hosszan fejlesztett képet nem festett. Kevesen vették észre: művészetének újszerűsége már abban is megnyilatkozott, hogy valóságos képzőművészeti szociográfia elkészítésére vállalkozott. Képeinek ábrázolástechnikán túli tartalma hatékony ösztönzője volt és marad XX. századi művészetünknek. Mindazok, akik az erdélyi tájat s a tőle életformában el nem szakadt embert vitték vászonra vagy faragták szoborba, valahol Nagy Istvánnak is örökösei.