A kis Anikó naplószerűen leírt élettörténete egy szegény kisleány meséje, akit hőssé tesz az igyekezet, hogy özvegy édesanyja sorsán könnyítsen. Édesanyja érte áldoz mindent, ő pedig az édesanyjáért. Boldogok lesznek így együtt és mikor Anikó nem is gondol reá, megjelenik az igazi királyfi is egy derék, kedves ember alakjában. Benedek Elek szíve egész melegét beleöntötte ebbe a kis regénybe.

Tartalomból: 

Építészeti csodák
A technika csodái
A fizika és vegytan csodái
A Föld csodái
Az égbolt csodái
A számok csodái

Kell-e valakinek magyarázni e hazában, ki volt ez a csodás tünemény, ki volt nekünk Kossuth Lajos? Nemcsak tudjuk ezt, de érezzük is, - megmondja szívünk dobogása, vérünk lüktetése, szemünkben a hálás emlékezés könnyeinek ragyogása. Ó, te mi Mózesünk, aki nekünk megmutattad az ígéret földjét: a szabadság országát; te mi Sámsonunk, aki a zsarnokság épületét megráztad és összedöntötted; te mi Józsuénk, aki nem állítottad meg, de előre toltad egünkön a napot; te mi Jóbunk, aki tudtál értünk tűrni és szenvedni panasztalanul; nemzetünk Messiása, aki akkor is viselted a megpróbáltatás keresztjét, amikor mi már élveztük életed nehéz művének gyümölcsét, - ha én méltóképpen megtudnám írni a te életednek történetét!

„Tulajdonképpen ​​Nellinek hivták, Tolnay Nellikének, de mindenki csak Vidorkának nevezte. Mert mindig jókedvű volt, mindig vidám, mindig mosolygott az arca, a szeme; nem látta még sirni senki. Apja nevezte el Vidorkának. – Kis napsugaram, – szokta mondogatni neki,- csak mindig vidáman! Ugy segit meg az Isten! Ő is mindig jókedvű volt. Ha nehéz gond nyomta is a vállát, azt nem vette észre rajta otthon senki. Mikor hazajött, s belépett a szobába, már mosolygott és ha valami kellemetlenség, bosszúság érte, igyekezett egy-egy tréfával elütni. Szigoru, határozott, szilárd és egyenes jellemü ember volt Tolnay Károly, de áldott jókedélyü s szerette magának is, másoknak is derültté, kellemessé tenni az életet. – Ugyan, ugyan, – tréfálkozott a feleségével, mikor az szomoruan és csüggedten nézett maga elé, – hát használ-e az valamit, ha te buslakodol? Ha nagy is a szárazság, könnyeiddel nem öntözöd meg a vetést, édes fiam, csak az én szivemet szomoritod. Csak vidáman előre, majd megsegit a jó Isten! Ha rossz volt az idén a termés, annál jobb lesz majd jövőre… És megcsókolta feleségét, a jó Emma asszonyt, s addig vigasztalta és tréfálkozott vele, mig Emma asszony mosolyogni kezdett és reménység szállt a szivébe, hogy csakugyan nemsokára jobbra fordul majd a sorsunk.”