A kettős honfoglalás elmélete módosított változata annak a középkori felfogásnak, mely szerint a Szkítiából kijött magyarok azonosak más, ugyancsak Szkítiából kiszakadt népekkel: a szkítákkal és a hunokkal. Ez utóbbit a hunni-hungari nevek hasonlósága is igazolni látszott.

(...) Mikor Attila 453-ban meghalt, a magyarok még messze keleten éltek. A magyarok szoros kapcsolatban lehettek valamilyen onogur nevű néppel, hiszen az ungar, hungarus név is ebből vezethető le. Priszkosz rétor († 473 k.), aki beszámol Attila udvaráról is, elmondja: 463 körül az Ural vidéken előnyomultak az onogurok, szaragurok és urogok. A magyarok tehát ekkor az Ural környékén éltek.
A kettős honfoglalás elmélete elsősorban régészeti leletekre épül.
A régészeti leletekből az etnikum nyelvét csak akkor lehet meghatározni, ha írásos forrás is kerül elő. Az utóbbi években Szarvas mellett egy későavar sír mellékleteként előkerült egy tűtartó, melyen rovásírásos szöveg olvasható. Ez eléggé hasonlít a nagyszentmiklósi kincs felirataihoz.(...) Komoly kísérlet történt a törökből való megfejtésre, de ma még nem áll elég emlék rendelkezésünkre ahhoz, hogy azt véglegesnek tekintsük, mint ahogy vitathatóak a nagyszentmiklósi kincs rovásírásos feliratainak megfejtései is. Ha ezt biztonsággal sikerül megoldani, választ kaphatunk arra a kérdésre, hogy ez az ideköltözött késő-avar népesség milyen nyelven beszélt ezen a területen.  (Győrffy György)